STEPHEN KING
-
�VEGPADL�

BEVEZETÕ:

'James Dickey Deliverance c�mû reg�ny�ben van egy jelenet, amelyben egy vid�ki pasas, aki egy isten h�ta m�g�tti helyen �l, aut�jav�t�s k�zben r�csap a kez�re egy szersz�mmal. A v�rosban n�h�ny fick� egy p�r olyan embert keres, akik levezetn�k a kocsijaikat a foly� ment�n, �s k�z�l�k az egyik megk�rdezi ezt a Griner nevû pasast, hogy megs�r�lt-e. Griner r�n�z a v�res kez�re, azt�n azt motyogja: "Nem… nem is olyan rossz, mint hittem."

�n is �gy �reztem, miut�n j�n�h�ny �v eltelt�vel �jra elolvastam az �vegpadl�t, az elsõ t�rt�netet, amely�rt p�nzt kaptam. Darrell Schweitzer, a Weird Tales szerkesztõje felaj�nlotta, hogy ha akarok, megv�ltoztathatok p�r dolgot a novell�ban, de �gy d�nt�ttem, hogy ez el�g rossz �tlet lenne. K�t-h�rom sz� �t�r�s�n �s egy bekezd�s kijav�t�s�n k�v�l (ami val�sz�nûleg elsõsorban nyomdahiba volt) �gy hagytam a t�rt�netet, ahogy volt. Ha val�ban elkezdtem volna megv�ltoztatni dolgokat, akkor az eredm�ny egy teljesen �j t�rt�net lett volna.

Amennyire vissza tudok eml�kezni, az �vegpadl�t 1967 nyar�n �rtam, k�t h�nappal a huszonegyedik sz�let�snapom elõtt. M�r k�t �ve pr�b�ltam eladni egy t�rt�netet Robert A. W. Lowndes-nek, aki k�t horror/fantasy magazint is szerkesztett a Health Knowledge-n�l (The Magazine of Horror �s Startling Mystery Stories), valamint egy sokkal nagyobb n�pszerûs�gnek �rvendõ kivonatot, a Sexology-t. N�h�ny beadv�nyomat udvariasan visszautas�totta (v�g�l az egyik, ami mellesleg jobb volt, mint az �vegpadl�, a The Magazine of Fantasy and Science Fiction-ben jelent meg A tigris �jszak�ja c�mmel), m�g v�g�l ezt az egyet elfogadta, amikor v�gre r�sz�ntam magam, hogy elk�ldjem. Az elsõ csekk harminc�t doll�rr�l sz�lt. Az�ta m�r j�val nagyobb �sszegeket is bezsebeltem, de egyik sem t�lt�tt el ekkora el�gedetts�ggel; valaki v�gre val�di p�nzt adott nekem olyasmi�rt, ami a fejembõl sz�rmazott!

 A t�rt�net elsõ n�h�ny oldala �gyetlen�l �s rosszul van meg�rva – vil�gosan lehet l�tni, hogy egy m�g kiforratlan elbesz�lõ szellemi term�k�rõl van sz� –, de a v�ge jobban megfizet ez�rt, mint eml�keztem r�; van abban valami õszint�n �r�mteli borzong�s, ami Mr. Wharton-ra v�r a Keleti Szob�ban. Azt hiszem, legal�bb r�szben ez az oka annak, hogy annyi �v ut�n ism�t beleegyeztem ennek a jobb�ra jelent�ktelen mûnek az �jb�li kinyomtat�s�ba. �s tal�n az, hogy a t�rt�netben megjelennek az olyan karakterek alkot�s�ra ir�nyul� t�rekv�sek jelei, akik m�r t�bbek pap�rb�l kiv�gott alakokn�l; Wharton �s Reynard ellenfelek, de egyik�k sem "a j� fi�" vagy "a rossz fi�". A val�di cselsz�võ am�g�tt a befalazott ajt� m�g�tt van. �s az �vegpadl� egy furcsa visszhangj�t szint�n felfedezni v�lem a K�nyvt�ri nyomoz� c�mû, nem r�gi munk�mban. Ez a kisreg�ny id�n õsszel fog megjelenni egy kisreg�nyekbõl �ll� k�tetben, melynek c�me A Napkutya, �s ha majd elolvasod, tudni fogod, mire gondolok. Elbûv�lõ volt annyi idõ ut�n ism�t ugyanazt a k�pet felbukkanni l�tni.

 Legink�bb az�rt egyeztem bele a t�rt�net �jb�li megjelentet�s�be, hogy �zenetet k�ldjek vele a fiatal �r�knak, akik most is kint �lnek a nagyvil�gban, publik�lni szeretn�nek, �s elutas�t� cetliket gyûjtenek olyan magazinokt�l, mint az F&SF Midnight Graffiti, �s (term�szetesen) a Weird Tales, amelyik mindegyik sz�lõatyja. Az �zenet egyszerû: k�pes vagy tanulni, k�pes vagy egyre jobb� v�lni �s meg is tudod jelentetni az �r�saidat.

 Ha az a kis szikra ott van, valaki elõbb vagy ut�bb val�sz�nûleg �szre fogja venni, amint bizonytalanul pisl�kol a s�t�tben. �s ha t�pl�lod a fell�ngol�snak e szikr�j�t, az egy igaz�n nagy, lobog� tûzz� v�lhat. Velem megt�rt�nt, �s itt kezdõd�tt.

 Eml�kszem, hogyan jutott eszembe a t�rt�net �tlete, �s az �tlet �gy t�madt bennem, ahogy ma is t�madnak – v�letlenszerûen, harson�z� trombit�k n�lk�l. Egy f�ld�ton s�t�ltam �ppen, �tban egy bar�tom fel�, �s minden ok n�lk�l azon kezdtem el tûnõdni, milyen lenne egy olyan szob�ban �llni, aminek a padl�ja t�k�rbõl van. A k�p olyan �rdekes volt, hogy mindenk�ppen meg kellett �rnom a t�rt�netet. Nem p�nz�rt �rtam, hanem hogy jobban meg�rtsem. Persze nem �rtettem meg �gy, ahogy rem�ltem; m�g mindig hi�ny van ak�z�tt, amit rem�lem hogy v�ghez fogok vinni, �s ak�z�tt, amit val�j�ban csin�lok. M�gis, k�t �rt�kes dologra az�rt szert tettem vele: egy eladhat� t�rt�netre �t �vnyi visszautas�t�s ut�n, �s egy kis tapasztalatra. Itt van h�t, �s ahogy az a Griner nevû fick� mondja Dickey reg�ny�ben: nem is olyan rossz, mint hittem.

Stephen King"

�vegpadl�
 

 Wharton lassan l�pdelt fel a sz�les l�pcsõk�n, kalappal a kez�ben, nyak�t ny�jtogatva pr�b�lta jobban szem�gyre venni azt a viktori�nus borzad�lyt, amiben a h�ga meghalt. �gy vette �szre, hogy egy�ltal�n nem h�z volt az, hanem ink�bb egy mauz�leum – egy hatalmas, terpeszkedõ s�reml�k. Olyan volt, mintha a domb tetej�n nõtt volna ki, mint valami t�lm�retezett, el�tkozott m�rges gomba, teletûzdelve oszlopokkal �s ormokkal �s kifordult, els�t�t�tett ablak� kupol�kkal. Egy bronz sz�lkakas, legyõzve az �sszevissza zsindelyezett tetõ nyolcvan fokos dõl�ssz�g�t, �lt fent, fak� k�pû kisfi�t �br�zolva, aki egyik kez�vel napellenzõt csin�l a szeme f�l�, Wharton pedig �r�lt, hogy nem l�tta.

A k�vetkezõ pillanatban m�r ott �llt a verand�n, �s a h�z eg�sze eltûnt a szeme elõl. Megh�zta a r�gim�di csengettyût �s hallgatta a belsej�ben keletkezett tompa visszhangot. Az ajt� f�l�tt volt egy r�zsa�rnyalat� kis szellõzõablak, �s Wharton alig tudta kivenni az �vegbe csiszolt d�tumot: 1770. "Ez t�nyleg egy s�r", gondolta.
Az ajt� hirtelen kiv�g�dott.
– Igen, uram?
A h�zvezetõnõ rosszall�an tekintett r�. �reg volt, rettenetesen �reg. Az arca puha t�sztak�nt l�gott a kopony�j�n, �s a keze az ajt�n a l�nc f�l�tt groteszk m�don tele volt k�szv�nnyel.
– Anthony Reynard-hoz j�ttem – mondta Wharton. �gy tetszett, mintha a rothad�s �desk�s szag�t �rezn�, ami a nõ form�tlan fekete selyemruh�ja al�l sziv�rgott elõ.
– Mr. Reynard nem fogad senkit. Gy�szol.
– Engem majd beenged – mondta Wharton. – Charles Wharton vagyok. Janine b�tyja.
– �… – Szemei kiss� kit�gultak, �s sz�j�nak laza g�rb�je r�ngat�zott az �ny�n.
– Egy perc. – Eltûnt, az ajt�t f�lig nyitva hagyva.
Wharton belesett a fak� mahag�ni �rny�k�ba, ahol nagy h�tt�ml�j� sz�keket, l�szõrrel k�rpitozott d�v�nyokat, magas, keskeny polc� k�nyvszekr�nyeket, cirkalmas, t�ld�sz�tett faburkolatot vett ki.
"Janine", gondolta. "Janine, Janine, Janine. Hogyan tudt�l itt �lni? Hogy a fen�be b�rtad ki?"
Hirtelen egy magas alak l�pett ki a hom�lyb�l, v�lla csapott, fej�t elõretolja, szemei m�lyen �lnek �s levertek.
Anthony Reynard kiny�lt az ajt�l�nc�rt �s kiakasztotta.
– J�jj�n be, Mr. Wharton – mondta f�radtan.
Wharton bel�pett a h�z bizonytalan hom�ly�ba, �rdeklõd�ssel figyelve azt az embert, aki feles�g�l vette a h�g�t. Beesett szemei alatt t�sk�k �ltek, szomor�nak �s t�rõd�ttnek l�tszott. A ruh�ja gyûr�tt volt �s laz�n l�gott rajta, mintha most adott volna le j�p�r kil�t. "F�radtnak l�tszik", gondolta Wharton. "F�radtnak �s �regnek."
– M�ris eltemett�k a testv�remet? – k�rdezte Wharton.
– Igen. – Reynard lassan becsukta az ajt�t, beb�rt�n�zve Whartont a gy�szos hangulat� h�zba.
– A legõszint�bb r�szv�tem, uram. Wharton, nagyon szerettem a testv�r�t. – Bizonytalan kifejez�s �lt ki az arc�ra. – Sajn�lom.
�gy tûnt, hogy m�g mondani akar valamit, de azt�n meggondolta mag�t. Amikor �jra megsz�lalt nyilv�nval� volt, hogy ak�rmit is akart mondani, m�r lenyelte.
– Nem �lne le? Biztosan van p�r k�rd�se.
– Van. – Wharton ezt valahogy sokkal kurt�bban mondta ki, mint ahogy szerette volna.
Reynard s�hajtott �s lassan b�lintott. Mutatta az utat a nappaliba �s egy fotel fel� intett. Wharton m�lyen beles�llyedt �s �gy �rezte, hogy a fotel felfalja, nem pedig k�nyelmet ny�jt neki. Reynard a kandall� mell� �lt �s cigarett�t b�ny�szott elõ. Sz�tlanul megk�n�lta Whartont, aki megr�zta a fej�t.
Wharton megv�rta, m�g Reynard meggy�jtja a cigarett�j�t, majd megk�rdezte:
– Pontosan hogyan is halt meg? A levele nem �rult el errõl t�l sokat.
Reynard elf�jta a gyuf�t �s bedobta a kandall�ba. A csonk egy v�zk�põt form�l� �benfekete kandall�vasra esett, ami varangyszemeivel Whartont n�zte.
– Leesett. – mondta. – Az egyik szob�ban porolta le a csurg�t. Festeni szerett�nk volna, �s õ azt mondta, hogy j� lenne elõtte alaposan kitakar�tani. Egy l�tr�n �llt. Az pedig megcs�szott. Kit�rt a nyaka.
Ahogy nyelt egyet, egy kattan� hang hallatszott a tork�b�l.
– Azonnal… meghalt?
– Igen. – Lehajtotta a fej�t �s egyik kez�vel eltakarta az arc�t. – Megszakadt a sz�vem.
A kandall�n�l lap�t�, kormos fej�t beh�z� v�zk�põ most g�nyosan n�zett r�. A sz�ja furcsa, vid�m vigyorra g�rb�lt, �s a szemeit mintha beford�totta volna, hogy egy titkos tr�f�n mulasson. Wharton nehezen, de levette r�la a szem�t.
– L�tni akarom, hol t�rt�nt.
Reynard elnyomta a f�lig elsz�vott cigarett�j�t.
– Nem lehet.
– Att�l tartok, musz�j – mondta Wharton hidegen. – Hiszen a testv�rem…
– Nem az�rt – mondta Reynard. – A szob�t elk�l�n�tett�k. M�r r�g meg kellett volna tenni.
– Ha csak az a gond, hogy le kell szedni p�r deszk�t egy ajt�r�l…
– Nem �rt engem. A szob�t teljesen bevakoltuk, nincs ott semmi, csak egy fal.
Wharton tekintete akaratlanul is visszav�ndorolt a kandall�vasra. Mi a fen�n vigyorog ez?
– Ezen nem seg�thetek. L�tni akarom a szob�t.
Reynard hirtelen fel�llt, Wharton f�l� tornyosulva.
– Lehetetlen.
Wharton is fel�llt.
– Kezdek azon tûnõdni, hogy nem rejteget-e ott valamit – mondta nyugodtan.
– Mire c�loz?
Wharton kiss� k�b�n megr�zta a fej�t. Mire c�lzott? Tal�n arra, hogy Anthony Reynard meg�lte a h�g�t ebben a szabads�gharc-korabeli kript�ban? Arra, hogy van itt valami sokkal balj�slat�bb, mint s�t�t sarkok �s ocsm�ny kandall�vasak?
– Nem tudom mire c�lzok – mondta lassan -, hacsak arra nem, hogy Janine-t pokoli gyorsan el�st�k, �s maga most baromi furcs�n viselkedik.
Egy pillanatra d�h �nt�tte el Reynard arc�t, azt�n tovatûnt, csak rem�nytelens�get �s b�natos hallgat�st hagyva maga ut�n.
– Hagyjon b�k�n – d�rm�gte. – K�rem hagyjon b�k�n, Mr. Wharton.
– Nem lehet. Tudnom kell…
Megjelent az �reg h�zvezetõnõ, arc�ra r�vet�lt az elõszoba �rny�ka.
– K�sz a leves, Mr. Reynard.
– K�sz�n�m, Louise, de nem vagyok �hes. Tal�n Mr. Wharton… ?
Wharton megr�zta a fej�t.
– Rendben. Tal�n k�sõbb harapunk valamit.
– Ahogy akarja, uram. – Azzal indult volna kifel�.
– Louise?
– Igen, uram?
– J�jj�n ide egy percre.
Louise lassan visszacsoszogott a szob�ba, megereszkedett nyelv�vel egy pillanatra megnyalva ajkait.
– Uram?
– Azt hiszem, Mr. Wharton-nak van p�r k�rd�se a h�ga hal�l�val kapcsolatban. Elmondana neki mindent, amit tud r�la?
– Igen, uram. – Szemei hirtelen felragyogtak.
– �ppen takar�tott, igen. A Keleti Szob�ban t�r�lgette a port. L�zba j�tt a fest�s miatt, �gy �m. Mr. Reynard-ot asszem nem nagyon �rdekelte, mert…
– T�rjen a l�nyegre, Louise – mondta t�relmetlen�l Reynard.
– Ne – mondta Wharton. – Mi�rt nem �rdekelte?
Louise habozva n�zett egyikrõl a m�sikra.
– Tov�bb – mondta Reynard f�radtan. – Ha itt nem, majd a faluban megtudja.
– Igen, uram.
Wharton �jra l�tta a csillog�st, �s elkapta a pillanatot, amikor a sz�j�n a laza h�st moh�n �sszeh�zta, ahogy a t�rt�net folytat�s�hoz k�sz�lõd�tt.
– Mr. Reynard nem szerette, ha valaki a Keleti Szob�ba ment. Aszonta vesz�lyes.
– Vesz�lyes?
– A padl� – mondta. – A padl� �vegbõl van. Egy t�k�r. Az eg�sz padl� egy nagy t�k�r.
Wharton Reynard-hoz fordult �s �rezte, hogy arc�t el�nti a v�r.
– �gy �rti, hogy maga hagyta, hogy felm�sszon egy l�tr�n egy olyan szob�ban, aminek �vegbõl van a padl�ja?
– A l�tr�n gumitalpak voltak – kezdte Reynard. – Nem emiatt…
– Maga istenverte bolond – suttogta Wharton. – Maga egy bolond, egy istenverte gyilkos.
– Mondom, hogy nem ez volt az oka! – ki�ltotta hirtelen Reynard. – Szerettem a testv�r�t! Senki sem sajn�lja jobban hogy meghalt, mint �n! De �n figyelmeztettem! Isten a tan�ja, �n figyelmeztettem õt a padl�r�l!
Wharton-ban hom�lyosan tudatosult, hogy Louise moh�n lesi õket, hogy fej�ben �sszegyûjts�n minden pletyk�t, mint ahogy a m�kus gyûjti �ssze a mogyor�kat.
– Õt k�ldje ki innen – mondta tomp�n.
– Igen – mondta Reynard. – Menjen, figyeljen a levesre.
– Igen, uram.
Louise kelletlen�l az elõszoba fel� vette az ir�nyt, azt�n elnyelt�k az �rnyak.
– Nos – mondta Wharton csendesen. – Nekem �gy tûnik, hogy tartozik n�h�ny magyar�zattal, Reynard. Ez az eg�sz nagyon furcs�n hangzik. Volt egy�ltal�n valamilyen vizsg�lat?
– Nem – mondta Reynard. Gyorsan visszas�ppedt a sz�k�be, �s vakon b�mult a magas, boltozatos mennyezet s�t�tj�be. – A k�rny�ken ismerik a… Keleti Szob�t.
– �s mit kell r�la tudni? – k�rdezte Wharton fesz�lten.
– A Keleti Szoba balszerencs�t hoz – mondta Reynard. – N�h�nyan m�g azt is besz�lik, hogy �tkozott.
– Most idehallgasson – mondta Wharton, rossz kedve �s leplezetlen f�jdalma te�skann�ban l�võ gõzk�nt t�rt fel. – Nem megyek inn�t, Reynard. Minden sz�, ami elhagyta a sz�j�t csak m�g jobban �szt�n�z, hogy megn�zzem azt a szob�t. Beleegyezik ebbe, vagy arra k�nyszer�t, hogy lemenjek a faluba �s… ?
– K�rem. – Valami a sz� halk rem�nytelens�g�ben arra k�sztette Whartont, hogy feln�zzen. Reynard elõsz�r n�zett egyenesen a szem�be, �s azok ijedtek �s elgy�t�rtek voltak.
– K�rem, Mr. Wharton. Higgye el, hogy a h�ga term�szetes k�r�lm�nyek k�z�tt halt meg, �s menjen el. Nem akarom l�tni meghalni mag�t! – Hangja k�zeledett a s�r�shoz. – Nem akartam hogy b�rki is meghaljon!
Wharton valamif�le halk fuvallatot �rzett maga f�l�tt. Levette tekintet�t a kandall� vigyorg� v�zk�põj�rõl �s a poros, �resszemû Cicero mellszoborra ir�ny�totta, ami egy furcsa farag�sokkal d�sz�tett burkolat� sarokban �llt. �s egy hangot hallott m�g�le: "Menjen innen." �gy tûnt, hogy ezernyi �lõ, de �lettelen szem n�zi õt a s�t�tbõl, �s a hang �jra megsz�lalt…
– Menjen innen.
Csak most Reynard volt az.
– Menjen innen – ism�telte. – A h�g�nak m�r nincs sz�ks�ge gondoskod�sra, �s nem is lehet megbosszulni a hal�l�t. A szavamat adom…
– A francba a szav�val! – mondta Wharton �lesen. – Lemegyek a sheriffhez, Reynard. �s ha a sheriff nem seg�t nekem, akkor elmegyek a megyei biztoshoz. �s ha a megyei biztos sem fog seg�teni…
– J�l van. – Szavai �gy hangzottak, mint egy temetõ harangj�nak t�voli kondul�sa. – J�jj�n.
Reynard elvezette a hallba, elmentek a konyha mellett, elhagyt�k az eb�dlõt, aminek csill�rj�n a nap utols� sugarai t�kr�zõdtek, el az �l�skamra mellett, a folyos� v�g�n l�võ vak gipszvakolat ir�ny�ba.
"Ez az", gondolta Wharton, �s a gyomra hirtelen �sszer�ndult.
– �n… – kezdte akaratlanul.
– Igen? – k�rdezte Reynard, �s rem�ny csillogott a szem�ben.
– Semmi.
Meg�lltak a hall v�g�ben, a hom�lyos sz�rk�letben. �gy tûnt, nincs elektromos vil�g�t�s. A m�g mindig nyirkos fal mellet, a padl�n Wharton �szrevette a Reynard �ltal haszn�lt vakol�kanalat, amivel befalazta az ajt�t, �s egy t�red�k zengett fel fej�ben Poe Fekete macsk�j�b�l:
"Befalaztam a s�rba ezt a sz�rnyeteget is… "
Reynard vakon �tny�jtotta a kanalat.
– Tegye azt, amit tennie kell, Wharton. �n nem veszek r�szt benne. Mosom kezeim.
Wharton, kez�vel a kan�l nyel�t markol�szva n�zte, amint Reynard k�ts�gbeesve elhagyja a hallt. A sz�lkakas kisfi�j�nak, a kandall�vas v�zk�põj�nek, a r�ncos csel�dnek az arca mind elõtte kavarogtak, vigyorogva valamin, amit õ nem �rthet. Menjen innen…
Egy hirtelen, keserves k�romkod�ssal megt�madta a falat, addig kaparva a puha, �j gipszet, am�g a vakol�kan�l nem kezdte el karcolni a Keleti Szoba ajtaj�t. Elt�vol�tott m�g annyi gipszet, hogy el�rje az ajt�gombot. Forgatta, majd addig r�ngatta, am�g homlok�n ki nem dagadtak az erek. A vakolat megrepedt, sz�tszakadozott �s v�g�l kett�hasadt. Az ajt� neh�zkesen ny�lt ki, mintha a gipsz halott bõrk�nt vedlene le r�la.
Wharton belesett az ez�st�sen csillog� terembe.
�gy l�tszott, hogy mag�t�l izzik a s�t�ts�gben, �terien �s t�nd�rien. Bel�pett, f�lig att�l tartva, hogy egy meleg, simul�kony folyad�kba s�llyed.
De a padl� szil�rd volt.
A t�k�rk�pe saj�t maga alatt l�gott, csak a l�baik �rtek �ssze, mintha a m�sik l�g�res t�rben a fej�n �llna. M�r abba is belesz�d�lt, ha r�n�zett.
Lassan k�rbej�rtatta tekintet�t a szob�ban. A l�tra m�g mindig ott volt, a t�k�r csillog� m�lys�ge f�l�tt ny�jt�zkodott. A szob�t magasnak l�tta. El�g magasnak ahhoz, hogy ha valaki leesik (ettõl megrezzent) – belehaljon.
K�rben �res k�nyvespolcok �lltak a kiegyens�lyozatlans�g hat�r�n, �s �gy tûntek, mintha Wharton f�l� dõln�nek. Csak n�velt�k a szoba furcsa, torz hat�s�t.
Elment a l�tr�ig �s len�zett a l�baira. Gumitalp�ak voltak, ahogy Reynard mondta, �s el�g szil�rdnak tûntek. De ha a l�tra nem cs�szott meg, hogyan esett le Janine?
Valahogy azt vette �szre, hogy megint kereszt�ln�z a padl�n. "Nem", jav�totta ki mag�t. "Nem a padl�n kereszt�l. A t�kr�n n�z �t, a t�k�rbe n�z bele… "
Elk�pzelte, hogy m�r egy�ltal�n nem is a padl�n �ll. A ritk�s levegõben lebegett f�l�ton ugyanaz a tetõ �s padl� k�z�tt, att�l az idi�ta �tlettõl tartva f�nn mag�t, hogy a padl�n �ll. B�rki l�thatja, hogy ostobas�g azt hinni, hogy alatta van a padl�, hogy van lent valami…
"Ezt verd ki a fejedbõl!" – ord�totta mag�nak hirtelen. A padl�n volt, �s nem volt ott semmi, csak a plafon �rtatlan t�k�rk�pe. "A padl� miatt lenne, ha a fejemen �lln�k, de nem �llok; a m�sik �n �ll a saj�t fej�n… "
Sz�d�lni kezdett �s hirtelen elkapta a h�nyinger. Pr�b�lt a t�k�r higanyosan csillog� m�lys�geibõl m�sfel� n�zni, de nem tudott.
Az ajt�… merre volt az ajt�? Hirtelen nagyon gyorsan ki akart ker�lni innen.
Wharton �gyetlen�l k�rbefordult, de nem l�tott m�st, csak õr�lten hajladoz� k�nyvespolcokat �s a g�rcs�s l�tr�t �s a borzaszt� szakad�kot a l�ba alatt.
– Reynard! – ord�totta. – Zuhanok!
Reynard futva �rkezett, az aggodalom m�r sz�rke seb volt a sz�v�n. Megt�rt�nt, m�r megint megt�rt�nt.
Meg�llt a k�sz�b�n �s a k�t-tetõs, padl�n�lk�li szob�ban egym�st b�mul� szi�mi ikreket n�zte.
– Louise – kr�kogta, tork�ban a betegs�g sz�raz csom�j�val. – Hozza a horgot.
Louise kicsoszogott a s�t�tbõl �s �tny�jtotta a kamp�v�gû rudat Reynard-nak. Õ becs�sztatta az ez�st�sen t�nd�klõ tavacsk�ba �s elkapta az �vegen �ll� roggyant testet. Lassan az ajt� fel� h�zta, �s amikor el�g k�zel �rt hozz�, kih�zta a szob�b�l. Len�zett az eltorzult arcra �s lassan becsukta a szem�t.
– Gipszre lesz sz�ks�gem – mondta csendesen.
– Igen, uram.
Louise t�vozott, �s Reynard komoran n�zett a szob�ba. Nem elõsz�r eltûnõd�tt azon, hogy milyen lenne, ha odabent t�nyleg t�k�r lenne. A szob�ban, a padl�n �s a mennyezeten egy apr� v�rt�csa l�tszott, melyek l�tsz�lag k�z�pen tal�lkoztak; v�rcsepp, amely csendesen f�gg�tt ott, �s az ember �r�kk� v�rhatta, hogy lecs�ppenjen.