A pici pók

-Brrr… brrr… brrr…

-A franc.-motyogta álmosan Peter Lost és dühösen leverte az éjjeli szekrényről az ébresztőórát. Nagy nehezen kimászott az ágyából, lábával a papucsát keresve. Mikor még mindig nem találta, lehajolt és persze már megint az ágy másik lábánál találta meg.

     Épp a kezében volt, amikor az egyik papucsban megpillantott valamit. Pici fekete pont, hosszúkás lábakkal.

-Egy pók!-mondta ijedten és kiütötte a papucsból a kicsi lényt. Aztán felállt és a papuccsal eltaposta.

     Megágyazott, aztán elment a fürdőszobába. Kiengedte a meleg vizet, kezét odatette, s alaposan megmosta az arcát. Aztán felhajolt és tükrön megint meglátott egy pókot.

-Na már itt is van egy. Szörnyű.-gondolta és lepöckölte a tükörről. A földön megkereste és eltaposta. Ez egy kicsit nagyobb volt, mint az előző, de ugyanolyan feketén csillogott, mint a másik.

     Fogat mosott, aztán visszament a szobájába, hogy felöltözzön. Éppen nyitotta ki a ruhásszekrényt, amikor egy pókocska nézett vele farkasszemet az egyik fogasról.

-Jaj!-nyörögte Peter és fogast -óvatosan, nehogy hozzáérjen ehhez a rondasághoz-megfogta,és ledobta a földre, majd rátaposott.A ruhát otthagyta a ruhával együtt, mert nem mert hozzáérni.

-Majd Lisa eltakarítja, az a dolga.-hunyorogta magának és Lisára gondolt, aki a bejárónője volt, már vagy öt éve.

     A nehézkes felöltözés után útja a nappaliba vezetett-ami egybe volt a konyhával.-hogy igyon egy kávét. Miután a kávé kijött, a tejért nyúlt a hűtőbe, aztán a cukorért a polcra, ekkor viszont megint társasága akadt.A kis „vendég” a cukortartó tetejéről nézett vissza rá kedvesen. Peter nem igen érdekelte, hogy kedvesen nézegeti-e vagy sem ez a förmedvény, ugyhogy a pók hiába is próbálkozott nála. Igy is majdnem eldobta az a csodaszép cukortartót, de aztán hál’istennek mégsem, inkább fogott egy kést és lepöckölte vele a pókot, majd rátaposott. Megnézte gyorsan hová esett és mikor megtalálta nem akart hinni a szemének. Hogy tényleg elhiggye amit látott közelebb hajolt, de most is csak ugyanazt látta amit elöször.A pók, mint ha mi se történt volna,ugyanugy maradt, nem is lapult ki, mint az remélhető lett volna.

-Na te még élsz?-kérdezte dühösen, kicsit ijedten. Rátaposott a pókra ismét. Elemelte óvatosan a lábát, ám az még mindig ott volt. Lábával megpiszkálta, de legnagyobb sajnálatára mégsem műanyag pók, mint azt remélte, söt nagyon is valóságos volt, mert mikor lábával kicsit megérintette,a pók odébb ment.

-A fene.-szólt hangosan, talán a póknak ,talán magának, egy ilyen hivatali személynél sosem lehet tudni.A kicsi pók, aki épphogy elérte a 3 centis átmérőt, szóval nem volt egy nagydarab, egy újság áldozata lett, amit Peter kapott fel a konyha pultról. Aztán jókedvűen felemelte az újságot, és a pók, megint ott volt, sértetlenül. Petert elöntötte a pulykaméreg, vörös lett, akár egy megfőtt rák, de azért még is csak megijedt.

-Ilyen nincs.-puffogta és megszámolhatatlanul sokszor rátaposott a pókra.

-Anyád, anyád, anyád!-kiáltotta amolyan harcikedvel.A pók kilapulva feküdt ott, mint egy hősi halott egy nagy csata után. Nyolc pici lába a teste körül, de kiszakadva.

-Na.-szólt hetykén Peter Lost, a győztes, majd felkapta aktáit, kabátját és már rohant is a kocsijához.

      Ha Peter Lost látta volna mi történt a távolléte alatt, biztos kirázta volna a hideg.A kicsi pók testébe visszamásztak a lábak, mind a nyolc. Ezután a halottnak hitt pók felállt, s megrázta magát, s ettől nőtt egy kicsit. Megrázta magát újra és már tíz centis pókocska lett. Rázott magán még egyet és még egyet aztán még egyet, és akkora lett, mint egy jólmegtermett bernáthegyi.

     Bár Lost nem látta, Lisa igen, de nem tudott szólni erről a dologról senkinek, mert ezt a pók nem hagyta.

     Peter délután érkezett haza.A házat rendben találta, sehol egy porszem, vagy egy elmosatlan tányér. Lisa mindig pedáns bejárónő volt. És sehol a pici pókocska, amit még reggel ölt meg.

Letette az aktáit, levette a kabátját, a cipőit is a helyére rakta. Aztán a wcre rohant. Úgy látszik a tej romlott volt a kávéban, amit a munkahelyén ivott. Lehúzt a nadrágját és jött, aminek jönnie kellett. Miközben a wc-n ült észrevett a lába előtt egy aprócska foltott. Valami pici vörös folt.

-Lisa nem takarított rendesen!-gondolta idegesen, elvégre nem ezért fizette, hogy foltokat hagyjon csak úgy eltakarítatlanul. Elöre hajolt, hogy megnézze a foltot közelebbről, és már talán rá is jött volna mi az a folt, ha nem esik a lába elé valami. Peter ijedten hajolt hátra.

     Lisa gülledt szemű feje nézett vissza rá. Próbálta megőrizni a lélekjelentétét, de nem nagyon jött össze neki. Peter, aki nemsokára igazgató is lehetett volna, úgy rohant k, mint egy óvodás.

     De nem jutott messzire. Valaki már várta odakint. Talán egy kedves ismerös, de ő nem az volt. Egy pici pók volt valaha, tizennégy órával ezelőtt. Itt ez az ember elötte,és sikoltozik.A sikoltásra ugrott, és Peter Lost feje odébb gurult..

    A pók, aki akkora volt, mint egy medve, fogta a testet, s felvonszolta a fürdőszoba sarkába, a királyi hálóba. Peter nem volt ott magányos, már várta Lisa többi testrésze, szépen egyenként becsomagolva a pókhálóba.

     Mikor végzett a pók a becsomagolással, visszarohant Peter fejéért és egy jóízűt beleharapott.

      A tanulság: senki ne bántsa az aranyos pici pókokat!